Az elismerés kiemelkedő értékét az adja, hogy a címre maguk az érintettek, a kismamák és fiatal családok adhatták le szavazatukat. Ezt hangsúlyozta Láng Zsolt polgármester is, amikor pár nappal később látogatást tett a Csatárka utcában, hogy személyesen gratuláljon az ott dolgozó védőnőknek. A polgármester köszönetet mondott a csapatnak, Ludmann Erikának, Kovácsné Sárosi Tímeának, Szabó-Kresz Erikának, Sölch Kingának és Szintawong Annának, amiért munkájukat ilyen magas színvonalon, szívvel-lélekkel végzik, és nem mellesleg, a kitüntetéssel öregbítik kerületünk hírnevét is.
A kis ünnepség alkalmat adott arra, hogy a védőnők megmutassák a nemrég kialakított, barátságos vizsgálót, meséljenek munkájukról és arról, hogyan igyekeznek valódi közösséget építeni a körzethez tartozó családokból. Dr. Polák László, a II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának igazgatója is nagy elismeréssel szólt a Csatárka utcai munkatársak példaértékű tevékenységéről. A főigazgató szavaiból az is kiderült: a kitüntetett közösség munkáját könnyítendő a napokban itt is áttérnek a számítógépes adatkezelésre és feldolgozásra.
Hivatkozás:
http://noplaza.hu/hirek/2011/06/20/masodik-keruletiek-az-orszag-legjobb-vedonoi/