2024. április 16. kedd
Kezdőlap Hírek

Hírek

Láthatósági mellényt kapnak a II. kerületi iskolások – hirado.hu

Hétezer láthatósági mellényt osztanak szét heteken belül Budapesten a II. kerület 14 általános iskolájába járó diákok között. A helyi képviselőtestület tavaly októberben döntött erről azért, hogy a gyerekek sötétedés után is biztonságban közlekedhessenek az iskolák környékén.

Láthatósági mellényt kapnak a II. kerületi iskolások – uno.hu

Hétezer láthatósági mellényt osztanak szét heteken belül Budapesten a II. kerület 14 általános iskolájába járó diákok között

Tarlós István fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezető látogatása

Tarlós István Láng Zsolt polgármester vendégeként a II. kerületben ma délelőtt jelentette be egy új civil szervezet megalakítást. A Budapest Mindenkié Egyesület az alapító politikus szándékai szerint a mostani fővárosi vezetés azon elvével kíván szakítani, miszerint Budapest csak a fővárosiaké: Budapest a magyar nemzet első városa, amelynek fejlődése kihat az egész országra. Örömömre szolgál, hogy a budapesti kerületvezetők közül legelőször Láng Zsolt csatlakozott egyesületünkhöz, akit arra is megkértem, hogy alapító tagként vegyen részt a közös munkában. De hogy mennyire nem fővárosi szervezet kívánunk lenni, azt az is jelzi, hogy már Szita Károly, Kaposvár polgármestere is tagja civil közösségünknek – mondta Tarlós István.

Kórházeladás? – A II. kerület élni fog a törvényadta jogaival

Pokorni Zoltánhoz hasonlóan Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere is élni fog a változtatási tilalommal, amennyiben a liberális tárca értékesíteni akarja a kerület kórházi ingatlanait.

Dr. Láng Zsolt a HÍR TV-ben

Dr. Láng Zsolt a mai napon 18:30-tól a HÍR Tv vendége.

Must read

KARÁCSONYNAK VAN MITŐL FÉLNIE

A főpolgármester nem képes érdemben a főváros napi ügyeivel foglalkozni, hiányoznak a víziók és a megfelelő szakemberek mellőle. Láttunk már ilyet, jön a recept:...

Láng Zsolt: Ez az arrogáns és élősködő banda sodorta a csőd szélére a fővárost!

"Mártha Imre Gyurcsány vezérigazgatója volt. Mikor az ország vezetésében megbuktak, Gyurcsányékkal távozott és - jobb híján- a Városházára Gyurcsányékkal érkezett"- emlékeztetett a budapesti Fidesz...