Iskolabusz-mintaprogram indul
Frissítve: 2018.12.18. 16:18

A II. kerületben indul a budapesti iskolabusz-mintaprogram, amelynek tesztelése 2019-ben kezdődik – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszterrel, Fürjes Balázs államtitkárral és Láng Zsolt II. kerületi polgármesterrel közös sajtótájékoztatón.

Kerületünk számos olyan adottsággal rendelkezik, amelyek ideálissá teszi a program sikeres lebonyolítása szempontjából: 15 állami fenntartású iskola mellett számos egyházi és magániskola is működik, az iskolás gyerekek létszáma meghaladja a 10 000 főt. Mintegy 8600 gyermek jár a Klebelsberg Központ által fenntartott iskolákba, ebből 5100 gyermek rendelkezik II. kerületi állandó lakcímmel. A számok is mutatják, az agglomerációból és a szomszédos kerületekből is számos gyermek érkezik kerületünkbe, ezzel párhuzamosan a reggeli és délutáni csúcsidőszakban növekszik az átmenő forgalom is.

– A II. kerület teremti meg az összeköttetést az északnyugati agglomeráció és a belváros között, és bár mindent megtettünk a kritikus csomópontok áteresztőképességének és biztonságának növelése érdekében, a kerület domborzati és településszerkezeti adottságai miatt a kerületen áthaladó és egyre bővülő autóforgalom kinőtte a rendelkezésre álló infrastruktúra kereteit – emelte ki Láng Zsolt II. kerületi polgármester. – Ha javítani szeretnénk a kerületben élők életminőségét, a reggeli és a délutáni órákban megjelenő ingázó forgalom okozta terhelés csökkentésére a megoldást a forgalomcsökkentés jelentheti. Erre kínál lehetőséget az iskolabusz-program.

Láng Zsolt polgármester vázolta a budapesti iskolabusz-mintaprogrammal kapcsolatos elképzeléseket. Az iskolabusz-hálózatnak elsősorban biztonságosnak kell lennie, a biztonsági szempontoknak meg kell jelennie a gépjárművek állapotában, valamint a sofőrök, az útvonalak, illetve a fel- és leszállási helyek kiválasztásában is. Fontos szempont a családbarát megoldások használata, vagyis a rendszernek rugalmasnak kell lennie, hogy a legváltozatosabb igényű családok életét érdemben meg tudja könnyíteni. A megbízhatóság mellett kiemelt szempont még az is, hogy a program környezetbarát legyen: csökkentse a városi forgalom okozta zaj- és levegőszennyezést, ezért alapvetően elektromos járművekre tervezik alapozni a rendszert.
– A forgalomcsökkentési hatással együtt így igen jelentős mértékben mérsékelhetjük a kerületre nehezedő környezeti terhelést – emelte ki Láng Zsolt. Az iskolabusz-hálózatot a közösségi szempontokat figyelembe véve fejlesztik: feltérképezik és megszólítják a szakmai partnereket, az előkészítésbe bevonják az oktatási intézményeket és a családokat.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és országgyűlési képviselő azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy a II. kerületben is szeretnék a szülők biztonságosan, kiszámíthatóan az iskolába juttatni gyermekeiket.
– A kerületben élők életminőségét nagyban befolyásolják a reggeli és délutáni torlódások, a gépkocsik száma folyamatosan nő, az utak áteresztőképessége viszont kevés a forgalom elvezetéséhez. A jövő évben Láng Zsolt polgármester irányításával induló fővárosi iskolabusz-mintaprogramnak két kiemelt célja van: a családok és a tanuló terheit csökkentve biztonságos megoldást találjon a gyerekek iskolába szállítására, valamint segítségével csökkenjen a forgalom a városban és a környezetet terhelő káros hatások. Így javulhat az iskolák elérhetősége, ezért az iskolabusz-hálózat elindítását a kormány is támogatja - tette hozzá Gulyás Gergely. 
A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a kormány a Volán társaságok bevonásával 2019. januárjától iskolabusz-rendszert tesztel egy kecskeméti és egy debreceni tankerület 13 ezer diákjának részvételével.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a II. kerület talán az egyik legalkalmasabb helyszíne egy ilyen program kidolgozásához, hiszen található benne kertvárosi és belvárosi lakóövezet, de nagy kiterjedésű agglomeráció is körbeveszi, ahonnan sokan járnak be az iskolákba.

Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő beszámolt a II. kerületben állami támogatásokkal zajló iskola- és óvodafejlesztésekről. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat jelentősen kiveszi a részét a beruházásokból, ami akár jó példa lehet más települések számára is, hogy miként lehet a saját helyi forrásokat és állami pénzek összekötésével felújításokat, beruházásokat megvalósítani.
– A magyar buszgyártás van abban a helyzetben, hogy az iskolabusz-program számára a buszok legyártását és szállítását vállalni tudja – mondta a miniszter.
– Három nagy buszgyártó cégünk exportra és a hazai piacra is termel, de más hazai vállalat is be tud kapcsolódni a termelésbe.

Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy a főváros fejlesztési tervében kiemelt téma a családbarát Budapest, amelynek szerves része az iskolabusz-program.
– A reggeli gépjármű-forgalom egy része abból fakad, hogy a gyerekeket autóval elviszik az iskolába. A programmal a szülők munkába jutása is egyszerűsödhet, rövidülhet. A pilot projekt a II. kerületi tapasztalatok alapján az egész fővárosra kiterjeszthető lesz.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a pontos számokat a közösségi tervezés lezárultával lehet mondani, de becslések szerint a 10 ezer fős gyermeklétszámhoz viszonyítva napi 2000 gyerek kiszolgálására mintegy 10-20 buszra lehet szükség a városrészben.

Az ütemterv szerint 2019 I. és II. negyedévében a szakmai partnerek feltérképezése és bevonása mellett kérdőíves kutatásokat végeznek a kerületben iskoláskorú gyerekeket nevelő családok körében az utazási szokásokról. 2019 III. és IV. negyedévében néhány intézményben kísérleti jelleggel bevezetik az iskolabusz szolgáltatást, majd egy év múlva az egész II. kerületben. A teljes fővárosi iskolabusz-hálózat kiépítése 2021 őszétől kezdődhet meg.

 

Hivatkozások:

Magyar Hírlap

EchoTV

Demokrata

Magyar Idők

hirado.hu

család.hu

Ripost

infostart.hu

TV2 - Tények - 15.15-től

Ittlakunk.hu

faktor.hu