Sikeres volt az idei Kaptató is
Frissítve: 2018.10.02. 12:19

Tiszta idő és hátat melengető napsugár fogadta szeptember 30-án, vasárnap a Millenáris Parkban a 19. alkalommal megrendezett II. Kerületi Kaptató futóverseny résztvevőit.

A kisgyerekes családoktól a kerekesszékeseken át az idősekig mintegy ötezren vállalták, hogy a kerület dimbes-dombos terepén lefutják vagy lesétálják kategóriájuk távját. Minden sikeresen célba érkezett a verseny emblémájával ellátott pólót, frissítőként pedig banánt és vizet kapott ajándékba. A dobogós helyezettek a sportoláshoz hasznos tárgyi jutalomban – melegítő, kulacs, póló – is átvehettek Láng Zsolt polgármestertől, Szalai Tibor jegyzőtől, valamint Hajnissné Anda Évától, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatójától. 

A futóverseny célja a mozgás megszerettetése az ifjúsággal, így a létszámához viszonyítva legtöbb tanulóját megmozgató II. kerületi általános és középiskola 80-80 ezer forintos vásárlási utalványban részesül, a 2-6. helyezett iskolák szintén sportszervásárlási utalványt kapnak a célba érkezettek száma alapján. A futamokat Láng Zsolt és Szalai Tibor indította el a rajtpisztollyal, a gyerekek biztonsága érdekében szakaszolt rajt keretében.