Az 1956-os forradalomra emlékeztek
Frissítve: 2015.10.27. 09:08

A Széna téren emlékezett a II. Kerületi Önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára. Beszédet mondott Láng Zsolt polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő.

Láng Zsolt polgármester október 23-án többek között azt hangsúlyozta, hogy 1956-nak üzenete és rendeltetése van a mai napig. 
– Feladataink ma részben kegyeletiek, az emlékezethez, a tudáshoz kapcsolódnak, és arra köteleznek, hogy ne feledjük a dicső napok eszméit, céljait, hőseit. Másrészt tudnunk kell, hogy nincsenek örök megoldások, minden időben adódnak feladatok, amelyek a nemzet egységét kívánják meg, ma ilyen kihívás például a migránsválság. 

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy hétköznapjainkat ellentétek szabdalják, sok az önös érdek, az álságosság. Ma az a tét, hogy ha ezernyi hangon szólalunk is meg, hűek maradjunk történelmünkhöz, országépítő céljainkhoz, a közrendhez. Mint mondta, éljünk úgy, hogy az a nagy egésznek is mintája lehessen. 

– Büszke vagyok rá, hogy kerületünk lakói az elmúlt években számos bizonyságát adták a társadalmi szolidaritásnak, kreativitásukkal elősegítették gyarapodásunkat, és a közügyek demokratikus, ellenőrzött gyakorlását. Mi, így kívánunk a nemzet eszméinek örökösei lenni. 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő a Széna téren elmondott beszédében kiemelte:
– Hajtsunk közösen fejet a hősök emlékezete előtt, azok előtt, akik megmutatták, hogy mit jelent a hazaszeretet, milyen hatalmas erő az összetartozás érzése, és milyen tettekre vagyunk képesek a független Magyarország megteremtése érdekében. A forradalom üzenetei, tanulságai a nemzeti identitásunk részévé váltak. Ezért tudjuk, hogy ma is elsősorban magunkra kell számítani, ma is meg kell küzdenünk, ha hazánk politikai és gazdasági függetlenségét meg akarjuk őrizni. Érdemes kezünkbe venni sorsunk irányítását, mert csak így érhetünk el eredményeket. A megemlékezésen Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szavalta el Tóth Bálint: Magyar litánia, valamint Gömöri György: Aki még hisz, az így könyörög című versét. Szabó Sára, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola diákja népdalokat énekelt. 

 

A Magyar Hírlap 2015. október 24-i lapszámában megjelent cikk - Nem ért véget a küzdelem a nemzeti és a gazdasági függetlenség megőrzéséért