Aláírásgyűjtés indult a Szent János Kórházért
Frissítve: 2015.06.04. 09:23

Polgári kezdeményezésre gyűjtenek aláírást azért, hogy a tervezett új fővárosi központi kórház a Szent János Kórház területén, vagy annak közelében épüljön fel, javítva ezzel a térség egészségügyi ellátottságát.

A kormány tervei szerint a jövőben Budapesten egy új „szuperkórház” épülne, a helyszínről azonban még nem született döntés. A budai régió egészségügyi ellátottságán sokat javítana, ha az új intézmény a Szent János Kórház területén, vagy annak szomszédságában épülne fel. A II. és a XII. Kerületi Önkormányzat ezért is csatlakozott ahhoz a polgári kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy minél több aláírással jelezzék a kormányzat felé a kórház megépítésének támogatását.

A két polgármester, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a budai kerületek és a régió számára nagy jelentőségű lehet a beruházás, amennyiben a János kórház területén, vagy ahhoz közel épülne fel az új egészségügyi csúcsintézmény. A kerületek vezetői elmondták, a terület minden szempontból megfelel a kritériumoknak, hiszen közösségi közlekedéssel és gépjárművel is könnyen megközelíthető nemcsak a közelben élőknek, hanem az ellátási terület 120 agglomerációs településén lakóknak is. A kórháznak, szakterülettől függően, 600 ezer–1,2 millió lakost kell ellátnia.

A II. kerületi lokálpatrióta, Szilágyi Zsolt, a gyűjtés kezdeményezője hangsúlyozta, hogy egy évvel korábban már elindított egy, a mostanival azonos célú kezdeményezést, akkor több mint hatszázan támogatták a célt. Mint mondta, a most indított aláírásgyűjtéssel szeretnék elérni, hogy a közép-budai térség modern kórházat és színvonalas ellátást kapjon. Ehhez nemcsak az érintett kerületek és az agglomerációs települések lakóinak aláírására számítanak, hanem mindenkiére, aki szerint a János kórház vagy környezete adhatna helyet a tervezett, több tíz milliárd forintos beruházásból felépülő központi kórháznak.

Az aláírásokat a tervek szerint augusztus végéig gyűjtik, az íveket pedig a döntéshozóknak, a kormány számára fogják eljuttatni. A II. és a XII. kerületben az íveket kihelyezik a rendelőintézetekben és az egészségügyi intézményekben. Az első gyűjtőívet Szilágyi Zsolt, valamint Láng Zsolt és Pokorni Zoltán polgármester mellett Kázmér Tibor, a János kórház főigazgatója is aláírta.

 

Hivatkozások:

Aláírásgyűjtés indult, hogy a Szent János Kórház legyen a szuperkórház - olvasható a Híradó honlapján

Aláírásgyűjtés: a Szent János Kórház legyen a fővárosi szuperkórház - adta hírül az Info Rádió

Lobbiznak, hogy a Szent János legyen a fővárosi szuperkórház - adta hírül a Napi Gazdaság 

Egy lokálpatrióta, Láng Zsolt és Pokorni Zoltán bemennek a Szent János szuperkórházba - olvasható a hir24 honlapján

A Szent János lesz a fővárosi szuperkórház? címmel jelent meg cikk a VG.hu oldalán

Aláírásokkal a Szent János szuperkórházzá minősítéséért - tájékoztat a Magyar Hírlap portálja

Újabb fontos aláírásgyűjtés indul - olvasható az origo.hu portálon 

Aláírásgyűjtés indult a János kórházért - adta hírül a HVG 

Aláírásokkal nyomulnak az új szuperkórházért Budán - olvasható a Klub Rádió honlapján

A János legyen! – címmel jelent meg cikk a Lokál hetilapban