Fiatalok idézték fel 1956 emlékét
Frissítve: 2013.11.05. 11:10

Az ünnep előestéjén a Múzeum 1956 Emlékére Alapítvány tartotta meg hagyományos megemlékezését ezúttal a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, ahol kiállítás is nyílt.

Láng Zsolt polgármester bevezetőjében köszönetét fejezte ki az alapítványnak és kuratóriumi elnökének, Szieberth Istvánnénak az áldozatos munkáért. Tevékenységük révén évről évre versenyeket szerveznek, pályázatokat írnak ki a gimnazista és egyetemista korosztálynak, dokumentumköteteket jelentetnek meg, időszaki kiállításokat rendeznek, és mindent megtesznek azért, hogy 1956 októberének eseményeit és szellemiségét átélhetővé tegyék a fiatalok számára is – emelte ki a polgármester.

Idén negyedik alkalommal hirdetett vers és prózamondó versenyt az alapítvány, amelyet a Törökvész iskolában rendeztek meg. A több mint hatvan induló közül a zsűri – három nagyszerű színművész: Császár Angela, Hűvösvölgyi Ildikó és Sunyovszky Szilvia közreműködésével – választotta ki az első három helyezettet, akik a megemlékezésen elő is adták a választott műveket. Az első helyezett Siklós Csenge, az óbudai Árpád Gimnázium tanulója, Gombos Katalin színművész visszaemlékezéseiből mondott el részleteket.

Az ünnepség végén megnyitották az egy hétig megtekinthető kiállítást, amelyet‚56-os újságokból, fotókból állítottak össze. Az eseményen részt vett többek között Csabai Péter, a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója, Dömök Lászlóné, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke, valamint és Gárdos Pál és Bodor Zoltán önkormányzati képviselő is.