Ünnepi év a Medve utcában
Frissítve: 2012.10.08. 10:51

Idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját a hajdani Medve utcai polgári iskola, a mai Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium. A jeles eseményre ünnepi programsorozattal emlékeztek az intézményben.

A Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium szeptemberben és októberben rendezvénysorozattal emlékezik meg az iskola és az előd intézmény 140 éves történetéről. A programok központi eseményén Makovecz Éva igazgató emlékezett a kezdeti időkre, amikor az 1876-77-es tanévben az első osztály mindössze 29 diákkal és három nevelővel indult, a stílszerű, tágas iskolaépületben, és azokra az évekre is, amikor a II. Kerületi Önkormányzat modernizálta és felújíttatta a patinás iskolát. Az igazgató elmondta azt is, hogy az előd Medve utcai polgári fiúiskolából elsőként általános iskola lett, majd 1996-ban összevonták a Bem utcai és Medve utcai iskolát és Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumra keresztelték az intézményt, amelyben idén már 840 diákkal és 62 pedagógussal kezdték meg a tanévet.  

– Akik a Csik iskolában tanulnak, azok szeretik az intézményt, ami mindig a múltjuk része lesz, akkor is, ha már elhagyták azt – mondta Láng Zsolt polgármester a nyitóünnepségen. – Nagyjaink, élsportolóink, vagy rokonaink közül sokan jártak ide, vagy kötődnek az iskolához, de közös bennük, hogy mindig szívesen térnek ide vissza. Az iskola mindig egyfajta közösségi szellemet és színvonalat képviselt, amely hatással volt nem csak a környékre, hanem egész Magyarországra. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy az iskola számos olimpiai- és világbajnokot nevelt.  

Az ünnepi eseményen részt vett Németh Ágnes, Németh László írónak, az iskola egykori tanárának és iskolaorvosának a lánya, Csik Katalin, az iskola névadójának lánya, Faragó Tamás és Storz Botond, olimpiai bajnokok, valamint Mansfeld László, az iskola volt diákjának Mansfeld Péternek, az 1956-os forradalmat követő megtorlás ifjú áldozatának testvére. Az ünnepi műsorban felléptek az iskola diákjai, valamint a tanári kar kórusa. Pölöskei Janka, az iskola egyik tanára rövid színdarabot is írt: az elképzelt párbeszéd a két kortárs, Németh László és Csik Ferenc találkozását örökítette meg és a gimnazista tanulók adták elő. A jeles alkalomból iskolatörténeti kiállítás nyílt, másnap pedig az öregdiákok és a volt tanárok találkoztak. Szintén ekkor tartották a Németh László és a Riporter kerestetik verseny döntőjét, az iskolatörténeti akadályversenyt, valamint a Régi idők divatja című táncházat.