Remek hangulatú volt a Budai Ferences Bál
Frissítve: 2012.02.13. 12:44

A Pasaréti és az Országúti Ferences Plébániák február 11-én tartották hagyományos farsangi báljukat a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. A mulatságon a gyerekek és a felnőttek egyaránt jól érezhették magukat.

A gyerekek farsangjával kezdődött a budai ferences egyházközségek idei farsangi bálja a Móricz gimnáziumban. A szülők süteményekkel, a kicsik pedig szebbnél szebb jelmezekkel felvértezve érkeztek a délutáni mulatságra. A jelmezversenyre idén több mint százan neveztek, ami különösen megnehezítette a zsűri munkáját. A jobbnál jobb maskarák közül nehéz volt választani, végül az Óz, a csodák csodája című mese alapján készült családi kompozíció nyerte el az első díjat, ami egy nagy tortát jelentett.
A felnőttek bálján Lendvai Zalán és Horváth Achilles, a Pasaréti, valamint az Országúti Ferences Plébániák plébánosai, valamint Láng Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket. Az eseményen családjával együtt részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Balsai István alkotmánybíró, valamint az önkormányzat képviselő-testületének tagjai.

A nyitótáncot a Szentendrei Ferences Gimnázium végzős diákjai mutatták be, a tombolával, teaházzal és borkóstolóval fűszerezett program pedig hajnalig tartott. A bálon közreműködött a Katáng és az FKB zenekar.