Az 1956-os forradalomra emlékeztek
Frissítve: 2011.10.24. 16:09

Az I. és II. kerületi Önkormányzat közös ünnepi megemlékezést tartott a Széna téren. Beszédet mondott Láng Zsolt polgármester és L. Simon László József Attila-díjas író, az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke.

A Széna téri 1956-os emlékműnél október 23-án délelőtt tartott megemlékezést az I. és a II. kerületi önkormányzat. Az ünneplők előtt Láng Zsolt polgármester beszédében hangsúlyozta: lokálpatriótaként mindig büszkeség tölt el, hogy évről évre a Széna téren ünnepelhetünk, ott, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc második legnagyobb fegyveres ellenálló csoportja vívta harcát. Munkások, egyetemi hallgatók, ipari tanulók és értelmiségiek és más hazafiak mozdultak a hívó szóra. A sokszoros katonai túlerő azonban véget vetett a hősies küzdelemnek. A polgármester emlékeztetett arra, hogy ma már csak kevesen vannak köztünk 56-osok. Sokan, akik megbélyegzetten élték le életüket, nem élhették meg a fordulatot, amikor a bélyeg végre lekerülhetett róluk. Sokkal tartozunk nekik kerékbe tört megroppantott életükért. És nem pusztán azzal, hogy fejet hajtunk előttük.

- A méltó megemlékezést jelenti az is, hogy nem hagyhatjuk a múlt homályába veszni a forradalmárok tetteit - emelte ki Láng Zsolt. - Meg kell keresni, meg kell találni azokat az 56-osokat, akik még közöttünk vannak, hogy megkönnyítsük életüket, megerősítsük önbecsülésüket azzal, hogy ismerjük, tiszteljük tetteiket. Soha nem feledhetjük azokat, akik itt a Széna téren, vagy az ország más küzdőterein a fegyveres harcok hősei, majd később a véres megtorlás áldozatai lettek. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a hősök áldozata csak azzal nyerhet igazi értelmet, ha igazságuk beépül az utókor gondolkodásába. Hiszen nem kevés a feladat ma sem. Ezeket úgy kell elvégezni, hogy – élve történelmi lehetőségünkkel – végre felzárkózhassunk a világ büszke és sikeres népei közé. Ez volt 1956 hőseinek vágya és ez rendelése is.

 

L. Simon László József Attila-díjas író, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának, valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke párhuzamot vonva Európát és az országot érő gazdasági válság okozta nehézségek, és az 55 évvel ezelőtt a függetlenségért küzdő haza nehéz helyzete között elmondta: ma a gazdasági világválság közepén állunk és sokan úgy látják, hogy nehéz belőle kikeveredni. Pedig a remény megsokszorozza az erőt a küzdelemhez. Mint tette azt 1956-ban. Kiemelte: ilyen nehéz helyzetekben a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a józan ítélőképességünket. Az ország legnagyobb baja ugyanis nem a válság, hanem a reménytelenség. Az Európát sújtó válság elleni küzdelemben ugyanakkor nekünk, magyaroknak is fontos feladat jut, hasonlóképpen, mint a kommunizmus lebontásában, vagy Európa újraegyesítésében is kiemelt szerepünk volt.

A megemlékezésen közreműködött a Kodály Zoltán iskola énekkara és Benkő Péter színművész. A megemlékezés végén az 56-os hősöknek emléket állító szobor előtt koszorút helyezett el Nagy Gábor Tamás, az I. kerület és Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, valamint L. Simon László. A pártok, civil szervezetek és magánszemélyek az ünnepség részeként helyezték el az emlékezés virágait az 56-os hősök emlékműve előtt.

 

 

Hivatkozások:

Az MTV Híradó tudósítása az október 23-i ünnepségekről

A Fidesz.hu oldalon olvasható hír az október 23-i megemlékezésről

A Magyar Nemzet Online cikke a Széna-téri ünnepségről