Megújult a Bolyai Utcai Óvoda villaépülete
Frissítve: 2011.10.18. 15:52

A főváros egyik legszebb épületében 1953 óta működik a Bolyai Utcai Óvoda, amelynek megújult villaépületét Láng Zsolt polgármester avatta fel október 18-án.

 A patinás, ám mostanra meglehetősen rossz műszaki állapotba került épület felújítása − az utóbbi időben jelentkező statikai problémák miatt − halaszthatatlanná vált. A munkálatok júniusban kezdődtek, és mostanra fejeződtek be.

−A helyi műemléki védettségű épület teljes körű felújítására az önkormányzat 230 millió forintot fordított – emelte ki köszöntőjében Láng Zsolt, aki arra is kitért, hogy a kerület számára rendkívül fontos az oktatási és nevelési intézményhálózat folyamatos korszerűsítése.  A mostani óvodarekonstrukciót a Virágárok Óvoda és a Budakeszi Úti Óvoda felújítása és egy új mobilóvoda létesítése előzte meg. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a kormányzat új, óvoda- és bölcsődeépítésre kiírandó pályázatainak segítségével a II. kerületben lévő helyhiány megszűnik.

- A II. Kerületi Önkormányzat az elmúlt 5 évben minden beruházását hitelfelvétel és kötvénykibocsátás nélkül valósítja meg. Ennek köszönhetően az ország legkevésbé eladósodott önkormányzatai közé tartozik, miközben
intézményhálózatát 2007 óta közel 4 milliárd forint összegben bővítette és korszerűsítette  – mondta Láng Zsolt polgármester az óvoda átadásakor.

A II. kerület óvodai férőhelyeinek száma 2007 óta 280 férőhellyel bővült, ami közel 20%-os emelkedést jelent. A II. Kerületi Önkormányzat bölcsődéi 160 kisgyermekkel tudnak többet fogadni, mint öt éve, itt a növekedés több mint 50%-os.

Csoma Éva, az óvoda vezetője, aki 1976 óta dolgozik a Bolyai utcában, büszkén vezet végig bennünket az impozáns épületen. Az egykori családi villa egy-egy részlete ma is a régi időket idézi. A pedagógusok közös szobájában egy régi kandalló áll, onnan falépcsőn jutunk le a csoportszobákhoz. Az egyik fordulóban csodálatos ólomüvegablak található – kiderül, hogy az ablak rekonstrukcióját az eredeti mester dédunokája végezte.  A nyolcvanas években már történt egy jelentős megerősítés, de mostanra, a statikus szakvéleménye alapján, halaszthatatlanná vált a teljes rekonstrukció. Kollégáimmal együtt nagyon örülünk, és hálásak vagyunk az önkormányzatnak, amiért ilyen jelentős összeget fordított óvodánk felújítására. Még csak pár napja vettük birtokba, de mindannyian nagyon élvezzük eleganciáját és korszerűségét. Nagy volt az izgalom a szülők, az óvónők, de még a gyerekek körében is, akik szemmel láthatóan szintén értékelik megszépült környezetüket.

A munkálatok alatt mindenki „beleadott anyait-apait”, ahogy egy anyuka fogalmazott, hogy lehetőleg zökkenőmentesen teljenek az óvodai hétköznapok, és hogy időben elkészüljön az épület. Szerencsénk volt az időjárással is, így nem okozott nagy problémát, hogy az évet szeptember helyett csak októberben tudtuk elkezdeni. A szeptember az önkormányzat, a szülők, nevelők és építők példaértékű összefogásának jegyében telt, és csodálatos eredmény született.

Tenkes Brigitta, édesanya: Szülőtársaim nevében is mondhatom, nagyon örülök, hogy ilyen szép eredménnyel végre befejeződött az óvoda felújítása. A munkálatok egy kicsit elhúzódtak ugyan, ami nem kis megterhelést rótt a családokra és a pedagógusokra, de az óvoda a munkálatok alatt is szívesen fogadta azokat, akiket nem tudtak máshol elhelyezni a szüleik. Nagyon megérte várakoznunk: a változás óriási, a világ bármely pontján korszerűnek mondható óvodát kaptunk. Esztétikus és hasznos eligazító táblák vannak mindenütt, Szonja lányomnak, aki a Mókus csoportba jár, a szoba bejáratát díszítő kedves kis mókus-piktogram tetszik a legjobban. Annak is nagyon örülök, hogy mostantól a gyerekek tornaszobában kúszhatnak, mászhatnak, ugrálhatnak. Az eddig is gyönyörű zöld kert tovább szépült, bővült, még inkább gyerekközpontúvá vált.

Dr. Gurmai Beáta, édesanya: Három kislányom is jár ebbe az óvodába, a negyedik még csak egyéves. Minna lányom a Katica csoport tagja. Határtalanul boldogok vagyunk, hogy egy ilyen gyönyörű épületben kapott helyet a csoport. A lányoknak annyira tetszett, hogy azt mondták, költözzünk ide.

A szülőtársakkal elhatároztuk, hogy megünnepeljük a visszaköltözést, és meglepetésként egy kis sütivel, pezsgővel köszöntöttük az óvónőket a szülői értekezleten. Sok munka hárult rájuk is, hiszen a felújítás alatt meg kellett oldani a gyerekek elhelyezését és foglalkoztatását, amit ők nagy türelemmel, hozzáértéssel és remek ötletekkel meg is tettek. Hálásak vagyunk a kivitelezőknek is, hogy még a rossz idő beállta előtt elkészültek ezzel a nem kis munkával. Gyönyörű és jól használható lett az óvoda. A végeredmény, azt hiszem, önmagáért beszél.

 A 3503 m²-es, erősen lejtős telken két különálló épület helyezkedik el. Az öt hónapon át tartó átalakítás és korszerűsítés a több mint száz éve épült kastélyépületet érintette.

– Az épület helyi védettséget élvez, amit a kivitelezés során szem előtt kellett tartani – nyilatkozta lapunknak Hajdú László, a kivitelezést végző cég, a Zala Építő Zrt. vezérigazgatója.  A kétszintes kastélyépület belső felújítása során átalakítottuk a melegítőkonyhát, a földszinti tálalóhoz ételliftet telepítettünk, és kialakítottunk három új foglalkoztatót. Az óvoda új tornaszobát, valamint orvosi és logopédiai szobát is kapott. A korszerűsítés fontos eleme volt a részleges akadálymentesítés.

Jelentős probléma a domboldalon, hogy a beépülés következtében megváltozott a terület vízlefolyása. Sikerült megoldania külső csapadékvíz távoltartását az épülettől úgynevezett szivárgó-rendszer kiépítésével.  A munka során sok meglepetés ért minket, bizonyos falaknak nem volt például alapja, amit nem egyszerű utólag pótolni. A korszerűsítés magában foglalta a teljes épületgépészeti- és elektromos felújítást, amelynek keretében új tűzjelző hálózat, vagyonvédelmi rendszer, telefon- és internethálózat létesült.

– A munkák alatt láttuk, hogy meglehetősen elhasznált udvari játékokkal játszanak a gyerek, ezért cégünk úgy határozott, hogy – cserébe, amiért egy hónapig elfoglaltuk a kertet – meglepjük az ovisokat új labdákkal, kismotorokkal, valamint a homokozó rendbe hozásával – árulta el végül Hajdú László, aki az ünnepélyes átadásra egy ugrálóvárat is felállított a gyerekek legnagyobb örömére.

A beruházás teljes bekerülési költsége bruttó 230 millió forint volt, amely tartalmazta a tervezést, kivitelezést, tervezői művezetést, műszaki ellenőrzést, a bútorok és eszközök beszerzését, valamint akadálymentesített tájékoztató táblák telepítését a teljes épületben.

 

Hivatkozások:

Magyar Nemzet Online

Blikk