A zene világnapja: egy nap, négy koncert
Frissítve: 2011.09.30. 14:12

A zene híd, amely összeköt – vallja a Budapesti Filharmóniai Társaság, amely II. és a XVII. kerületi önkormányzat támogatásával október 1-jén több – köztük két II. kerületi – helyszínen várja a zeneszerető közönséget.

Az esemény beharangozó sajtótájékoztatónak a kerületünkben található Bartók Emlékház adott otthont. Házigazdaként Szirányi János, a ház igazgatója köszöntötte a vendégeket. Láng Zsolt kerületünk polgármestere büszkeségének adott hangot, amiért olyan városrészt vezethet, ahol Bartók Béla, Kodály Zoltán és Klebelsberg Kunó is otthonra talált. A zene, akárcsak a többi művészeti ág, illetve az azt művelők nem csupán egy nemzet tagjai között teremtenek kapcsolódási pontot, de általuk más nemzetekhez is közelebb kerülhetünk – hangsúlyozta a polgármester, utalva ezzel hétvégi varsói látogatására, ahol Liszt Ferenc emléktábláját avatta fel. A kiváló magyar művészek példája összefogásra ösztönöz minket – folytatta Láng Zsolt – hiszen múltunk gazdagságára emlékeztetnek, és a jelenben is csak ezekkel a gyökerekkel érvényesülhetünk. Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere kerületének kulturális értékeiről beszélt, amelyek között fontos szerepet játszik a Bartók egykori lakóhelyén kialakított Bartók Zeneház. A sajtótájékoztatón részt vevő Győriványi Ráth György, a Budapesti Filharmóniai Társaság Elnök-karnagya és Bartos Csaba, a program szervezője is méltatták a rendezvény jelentőségét.

 

 

Hagyományt teremtett a Budapesti Filharmóniai Társaság 2009. október 1-jén, amikor négy budapesti helyszínen, kultúrtörténeti városnézésre is invitáló kamarakoncerttel ajándékozta meg a zeneszerető közönséget a zene világnapján.

Az október 1-jei hangversenyek helyszínei az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított társaság két tiszteletbeli tagjának, Bartók Bélának és Klebelsberg Kunónak állítanak emléket.  Bartók Béla 1911-ben költözött az akkori „Rákoskeresztúr-nyaralónak” nevezett községbe, 1912-ben a mostani XVII. kerületi Bartók Zeneházba, utolsó magyarországi lakóhelye pedig a II. kerületi Csalán úton található, ahol ma a Bartók Béla Emlékház működik.

A Budapesti Filharmóniai Társaság október 1-jei programsorozatát támogatja a XVII. kerület (Rákosmente) Önkormányzata, az itt működő Bartók Zeneház, az Magyar Állami Operaház, a Bartók Emlékház, valamint a II. kerületi Önkormányzat, amely fenntartója a Klebelsberg Kultúrkúriának, ahol a legendás kultuszminiszternek, Klebelsberg Kunónak 1928-ban, a társaság 75 éves jubileumán elmondott szavaival kezdődik a koncertsorozat: „sokkal nagyobb e zenekar megalapításának értéke nálunk, mint a nyugati nemzeteknél. Akkor és ott ez csak művészeti tett volt, nálunk nemzeti tett.”