Tisztújító kongresszust tartott a Fidesz
Frissítve: 2011.07.05. 15:28

Miután a megjelent küldöttek közösen elénekelték a Himnuszt, kezdetét vette a Fidesz XXIV. tisztújító kongresszusa. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

A tanácskozás résztvevőit levélben köszöntötte Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió elnöke, valamint videóüzenetben méltatta a magyar EU-elnökség eredményeit Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője is .

A kongresszuson megválasztják a párt elnökét és alelnökeit. A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt. A Fidesz legutóbb 2009. június 13-án tartott kongresszust.
Megtiszteltetés és öröm, hogy ezen a helyszínen találkozhatunk – kezdte beszédét Láng Zsolt. A II. kerületi polgármester úgy fogalmazott: a Millenáris szimbolikus értékű helyszín. A politikus egy régi magyar szólást idézett, miszerint. „nem a ház adja meg a gazda becsületét”. Vitába szállt a mondással; véleménye szerint a ház és annak környéke sokat elárul a gazdáról. Emlékeztetett arra, hogy az épületegyüttes helyén egykor a magyar ipar fellegvára működött, majd a szocializmus után az első Orbán-kormány egy sokarcú kulturális központot, közösségi teret hozott létre az elhagyatott gyárépület helyén.

"A magyar kormány hatalmas munkát végzett"

A kongresszuson Gál Kinga és Deutsch Tamás európai parlamenti képviselők, a kongresszus levezető elnökei is köszöntötték a megjelent küldötteket. Deutsch Tamás ezt követően felolvasta Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnökének, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének üdvözlő sorait. A bajor politikus jókívánságait fejezte ki, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány hatalmas munkát végzett az uniós elnökségi félév alatt, a megvonható mérleget „lenyűgözőnek” nevezte. Óriási erőt, fegyelmet és egységet követeltek az elmúlt hónapok mindenkitől, legfőképpen Orbán Viktor miniszterelnöktől, a Fidesz elnökétől – áll a levélben. A CSU elnöke úgy fogalmazott, Bajorországot és Magyarországot nemcsak a Duna köti össze, hanem pártjaik is hosszú évek óta tartó barátságot ápolnak egymással. Videóüzenetben köszöntette a tanácskozás tagjait Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője is, aki szintén méltatta a magyar uniós elnökséget.

 

Láng Zsolt kongresszusi beszéde:

 http://www.langzsolt.hu/upl/files/láng_zsolt_kongresszusi_köszöntője.wmv