Végső búcsú Bánffy Györgytől
Frissítve: 2010.09.23. 11:34

Bánffy György színművésztől szeptember 22-én délután búcsúztak a Farkasréti temetőben, lelki üdvéért szeptember 24-én, 17 órakor tartanak gyászmisét a Pasaréti téri ferences templomban.

Bánffy György, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész életének 84. évében szeptember 3-án hunyt el. Kerületünk díszpolgárát a II. kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetését a római katolikus egyház szertartása szerint a Farkasréti temetőben, szeptember 22-én 14.30-tól tartották, több száz gyászoló részvételével.

A pályatársak nevében Újréti László köszönt el Bánffy Györgytől,  felidézve a nagyszerű színművész számos kiváló alakítását.

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere Bánffy Györgytől, mint színművésztől, nyelvőrtől, nevelőtől és politikustól is búcsúzott. - Thália papja volt, a szó nemes értelmében. Elhivatottsággal és kivételes tehetséggel - emlékezett kerületünk díszpolgárára Láng Zsolt.

Elekes Botond a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében mondott gyászbeszédében hangsúlyozta: Bánffy György élete és minden cselekedete a keresztény tanításon nyugodott, és ahhoz hűen "megszázszorozta mindazt, amit rá bíztak."

Az emlékezés koszorúját a II. kerületi önkormányzat képviseletében Láng Zsolt polgármester és Dankó Virág alpolgármester helyezte el Bánffy György ravatalánál.

 

Hivatkozások:

http://www.mno.hu/portal/737992

http://www.hirado.hu/Hirek/2010/09/22/16/Vegso_nyugalomra_helyeztek_Banffy_Gyorgyot.aspx

http://www.echotv.hu/elet_muveszet/_vegso_bucsut_vettek_banffy_gyorgy_szinmuvesztol.html