Félrevezetések sorozata a budai fonódó ügyében
Frissítve: 2009.11.17. 00:00

A II. kerület továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki számára megfelelő módon valósulhasson meg a főváros által tervezett budai fonódó villamoshálózat-fejlesztés.
A II. kerület polgármestere az NFÜ-nél folytatott megbeszélésen azt szerette volna megtudni, mennyiben igazak azok az állítások, hogy építési engedély hiányában az 5 milliárd forintos uniós támogatás november 30-án elvész, illetve, hogy a projekt tartalma ebben a szakaszban már egyáltalán nem módosítható.
 
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatásából kiderült, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben:
2009. november 30-i határidő nem létezik, és soha nem is létezett.
A támogatási összeg nem veszhet el, mivel az unió által biztosított keret 2013-ig felhasználható.
A pályázati tervdokumentációt Brüsszel még nem hagyta jóvá, így nem megalapozottak azok az állítások, amelyek szerint villamoshálózat-fejlesztés tervei az uniónak is tetszenek.
Nem igaz az a többször elhangzott kifogás, hogy a 17-es villamos pályájának felújítása azért nem kerülhetett a projektbe, mert az unió nem támogat ilyen típusú beruházásokat. Megfelelő pályázatírási technikák alkalmazásával erre is lenne lehetőség, sőt, a pályázat korábbi szakaszában ugyanekkora önrész biztosítása mellett nagyobb összegű támogatás is lehívható lett volna a főváros részéről.
A fővárosnak a pályázat jelen szakaszában még van lehetősége a tervdokumentáció bővítésére. Ennek megfelelően az is valótlan állítás, mely szerint a II. kerület jobbító szándékú javaslataival a pályázati tervek már nem egészíthetők ki.
– Az az érzésünk, hogy mára egyedül mi maradtunk, akik erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a projekt megvalósulhasson. Mi valóban fontosnak tartjuk a közösségi – elsősorban a kötött pályás – közlekedés fejlesztését. Egyes állításokkal ellentétben a jelenlegi projektet sem akadályozzuk, hanem amint már korábban is elmondtam, olyan elemekkel szeretnénk kiegészíteni, amelyek biztosítják annak működőképességét. Elkeserítőnek tartom, hogy a II. kerület kitartása nélkül nem jött volna létre a tegnapi találkozó, ez esetben pedig a projektet felügyelő főváros számára soha nem derül ki, mik is a valós tények. Felháborít, hogy milliárdos beruházások előkészítésénél olyan szakértők és hivatalnokok működnek közre, akik valótlan információkkal vezetik félre mind a döntéshozókat, mind a közvéleményt.” – foglalta össze véleményét Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.