Csendesebb a kerület!
Frissítve: 2007.01.22. 00:00

A Budapest Airport január közepén ismertette a repülőgépek okozta zajártalom csökkentésére kidolgozott programját. Az érintett településeken egyeztető lakossági fórumokat tartanak. A II. kerületben február 6-án 17.30-tól lesz konzultáció a Klebelsberg Központban.
 
A január 15-én megtartott ünnepélyes eseményen dr. Láng Zsolt polgármester képviselte a II. kerületet. A hosszú távú együttműködésben a légiforgalmi szolgálat és az érintett kerületek és települések vezetői vállalták, hogy folyamatosan keresik a kölcsönös előnyöket nyújtó lehetőségeket. A HungaroControl a most aláírt memorandumban jelezte, hogy a partnereket tájékoztatja a légiforgalmi változásokról, figyelmet fordít a légi járművek környezetre gyakorolt hatására, valamint környezetkímélő megoldásokat alkalmaznak munkájuk során és környezettudatos képzésben részesítik munkatársaikat.

A megállapodással egy időben a Budapest Airport (BA) bejelentette, hogy széleskörű és nyilvános konzultációt kezd a kidolgozott zajvédelmi programjukról. Január közepétől egy hónapon keresztül lakossági fórumokon mutatják be a tervezetet, miközben kikérik az érintett helyi közösségek véleményét és javaslatait. A fórumok időpontjait a repülőtér honlapján teszik közzé. A Budapest Airport a HungaroControllal közösen még tavaly decemberben jelentette be a zajártalom megszüntetését célzó 21 pontos javaslatát. A II. kerületet érintő változásokról Szollár Domokos, a BA szóvivője elmondta, hogy októbertől már elkerülik a felszálló gépek a kerületet, így a zajterhelés egy része megszűnt. A tervek szerint a budai hegyek előtti fordulók kiiktatásával a nagyobb zajt okozó, leszálló gépek is kerülik majd a városrész feletti légteret, a repülőgépek fokozatos süllyedésével pedig további zajcsökkentést érhetnek el. A BA kezdeményezi, hogy a gépek nagyobb hátszélben is felszállhassanak, így a futópálya-használat aránya megváltozna és sokkal kevesebb járat indulna a város irányába. A szóvivő jelezte: a zajcsökkentés csak a bevezetendő szabályok betartatásával érhető el, ezért zajvédelmi bírság bevezetését is kezdeményezik. A most ismertetett javaslatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak is jóvá kell hagynia.

Komlós Vilmos, a II. kerületi önkormányzat Budapest Airport Konzultációs Bizottságába delegált képviselője szerint a lakók számára nyugalmasabb napokat eredményez majd, ha a tervezet valóra válik. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a légtérzaj csökkentésére tett jelentős lépésekről a civil szervezetek nyomására határoztak az illetékesek. Mint mondta, a lakosságnak ezzel sikerült valamennyit visszaszerezni korábban elveszett jogaiból. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a növekvő forgalomban érdekelt repülőtér és a nyugodt életkörülményeket jogosan elváró lakosság között továbbra is előfordulnak majd súrlódások.

A Budapest Airport Zrt. a zajvédelmi programjáról tartott nyilvános konzultációsorozat keretében lakossági fórumot tart a II. kerületben február 6-án (kedd) 17.30-tól. Helyszín: Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ (1028 Templom utca 2-10.).