Polgármesterjelöltekről határoz az országos választmány
Frissítve: 2006.05.27. 00:00

Ma dönt a Fidesz országos választmánya a Szövetség polgármesterjelöltjeinek többségéről. A választmányi ülésen azokat az indulókat véglegesítik, akiket már támogatásáról biztosított az illetékes területi választmány egyeztető bizottsága. Minden bizonnyal ma határoz az országos választmány (ov) a fővárosi polgármesterjelöltek többségéről is, akikre múlt heti tanácskozásán tett javaslatot a Fidesz budapesti választmánya.

Mint arról korábban beszámoltunk, a főváros huszonhárom kerületéből kettőben még a helyi szervezetek nem tettek javaslatot, kettőben pedig bizonytalan a megnevezett polgármesterjelölt személye. Információnk szerint a fővárosi választmány által nem támogatott budavári polgármesterjelöltet, Nagy Gábor Tamást az ov megerősíti pozíciójában. Óbudán ugyan Tarlós István polgármestert nevezték meg ötödszöri indulóként, azonban úgy tudjuk, hogy a Fidesz országos elnöksége egyöntetűen kiáll a független politikus főpolgármester-jelöltsége mellett. Emlékezetes, a fővárosi választmány Tarlós mellett Tirts Tamást, Fónagy Jánost és Cselovszki Zoltánt is alkalmasnak tartotta a posztra. Előbbi támogatása esetén új jelöltet kell keresni a III. kerületben.
Kupper András, a Szövetség budapesti elnöke lapunknak elmondta: várhatóan június 8-án teszik meg javaslatukat, amelyről a június 17-én ismét összeülő országos választmány dönt. Szintén pünkösd után derül ki, hogy kit indít a Fidesz a XVII. és a XVIII. kerületi polgármesteri posztért.

A jelenlegi állás szerint Láng Zsolt a II., Wintermantel Zsolt a IV., Rogán Antal az V., Illés Zoltán a VI., Kecskés Gusztáv a VII., Dénes Margit a VIII., Kandolka László a IX., György István a X., Kupper András a XI., Pokorni Zoltán a XII., Weszelovszky Zoltán a XIII., Rátonyi Gábor a XIV., László Tamás a XV., Kovács Péter a XVI., Tarnai Richárd a XIX., Kaiser György a XX., Németh Szilárd a XXI., Karsay Ferenc a XXII. és Kubatov Gábor a XXIII. kerületben indulhat.

http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=356674&rvt=2&s_text=L%E1ng+Zsolt&s_texttype=1&norel=1&pass=3