Átadták a II. kerület uszodáját

496
2019. 09. 28. Ünnepi beszéd a Gyarmati Dezső Uszoda átadásakor

Hitelfelvétel nélkül épített uszodát Pesthidegkúton a II. Kerületi Önkormányzat. A Gyarmati Dezső Uszoda két benti és egy kültéri medencével várja a sportolni vágyókat.

Neves sportolók részvételével, bemutató vízilabda mérkőzéssel avatták fel a II. Kerületi Önkormányzat beruházásában épülő uszodát Pesthidegkúton szeptember 28-án. A Máriaremetei út 224. alatti uszodát a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról, a nemzet sportolójáról, Gyarmati Dezsőről, a II. kerület díszpolgáráról nevezték el. A kerület polgármestere, Láng Zsolt a megnyitón tartott beszédében azt hangsúlyozta, hogy több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át tartó, rengeteg kihívással járó építkezés eredményeként, közös erővel váltottak valóra egy álmot. – A Gyarmati Dezső Uszoda nemcsak sportlétesítmény, hanem az összefogás és a felelős önkormányzati munka jelképe is. A kormány, a Magyar Vízilabda Szövetség, az önkormányzat, magyar és külföldi nagy- és kisvállalatok, de mindenekelőtt az itt élő erős és összetartó közösség kitartásának és segítségének az eredménye – mutatott rá a polgármester, hozzátéve, hogy a városrész fejlesztései nem a látványberuházásokról, hanem az ott élők számára legfontosabb dolgokról szólnak, így a gyerekekről, az egészségről, a nyugodt mindennapokról, a minőségi szolgáltatásokról és a mozgás lehetőségéről. Láng Zsolt elmondta, hogy az elmúlt 13 évben szinte minden választási időszakban szinte minden jelölt megígérte az uszoda megépítését, ám ezt ő nem tette meg. – Az önkormányzat akkori anyagi helyzete és gazdasági feltételei mellett felelőtlenség lett volna megépíteni és üzemeltetni ekkora sportlétesítményt, az építkezés biztos eladósodáshoz vezetett volna. Mára a II. kerületi önkormányzat stabil gazdálkodása, a nemzetgazdasági helyzet, a tao-rendszer stabil működése megteremtette a lehetőséget a sportlétesítmény megvalósításához. Mindezt eladósodás és hitelfelvétel nélkül tettük. A polgármester jelezte, hogy a fejlesztések folytatódnak. A tervek szerint jövőre az úszócsarnokot összekötik a szomszédos Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal, amivel létrehoznák Budapest legnagyobb és legszínvonalasabb közösségi és sportterét 7,5 hektáron. A megnyitón részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kerület országgyűlési képviselője is, aki elmondta, hogy a II. kerület a sport területén is fejlődik, de a következő évekre is világos tervekkel rendelkezik az önkormányzat. Emellett folyamatban van orvosi rendelők, utak és játszóterek felújítása, valamint parkok kialakítása. Az uszoda szomszédságában működik a francia iskola, amellyel kapcsolatban a miniszter megemlítette azt is, hogy a francia cégek a tao-támogatásból jelentős mértékben járultak hozzá az uszoda felépítéséhez. – Azzal, hogy az uszodát a valaha élt legsikeresebb vízilabdázóról és edzőről, Gyarmati Dezsőről nevezték el, a magyar úszó- és vízilabdasport által elért eredményekre is emlékezik a II. kerület – tette hozzá Gulyás Gergely. Az uszodaberuházás céljára mintegy 4,9 milliárd forintos céges tao felajánlásra nyílt lehetőség, de az önkormányzat vezetése jelentős központi költségvetési támogatást is tudott szerezni. A Magyar Kormány az építkezés előkészítő munkálatainak finanszírozására 500 millió forintos, vissza nem térítendő központi költségvetési támogatást nyújtott, az építkezés megkezdését követően pedig – a teljes uszodatömb környezetrendezésére – további 1 milliárd forintot bocsátott az önkormányzat rendelkezésére. A II. kerület a mintegy 1 milliárd forint értékű uszodatelken túl biztosította a beruházáshoz szükséges 2,5 milliárd forintos önerőt. Az uszoda építése 2018 márciusában kezdődhetett el. Az avatóünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy II. kerületi önkormányzat nagyon sokat vállalt az elmúlt években, hogy saját erőforrásaiból megvalósíthassa terveit, és ezekhez a kormány örömmel társult. – Tervek nélkül nincsenek megvalósult álmok, és ha egy kerületnek nincsenek tervei, akkor azokhoz nem lehet partnerként csatlakozni. Az ország gazdasági teljesítménye ugyanakkor lehetővé teszi, hogy hasonló beruházások megvalósuljanak. Varga Mihály kitért arra is, hogy a II. kerületben folyamatosan emelkedik a gyerekek száma, ezért a II. kerület bölcsődei és óvodai intézményrendszert folyamatosan bővítik. A Pesthidegkúton most átadott sportlétesítmény fedett terében 51,5 x 25 méteres versenymedence épült, ezt keresztirányban két 25 x 25 méteres vízfelületre oszthatják. Ezzel ki tudják szolgálni a lakossági úszás igényeket és az iskolai, óvodai úszásoktatást, illetve a vízilabda-utánpótlás edzéseit. A nagy medencét ezer fős lelátó veszi körbe. Épült egy 20 x 10 méteres tanmedence is, valamint egy téliesíthető, vízilabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas 33 x 20 méteres kültéri medence. A létesítményben büfé és hamarosan fitneszterem is várja majd a vendégeket. Az uszoda főbejárata a Máriaremetei út felől érhető el, innen nyílik a létesítmény fő parkolója. Összesen 178 parkolóhelyet és 53 kerékpártárolót alakítottak ki. Az uszoda közvetlen környezetét is rendezték, fontos cél volt a sportlétesítmény biztonságos megközelíthetősége és a forgalom csillapítása is. A Máriaremetei úton a Bölény utcánál gyalogátkelőhely létesült, az uszoda előtti buszmegállót a főbejárathoz illeszkedve áthelyezték. Az uszodával szemben, a Máriaremetei út páratlan oldalán egybefüggő járda vezet a Francia Iskolától a Bölény utcáig. Az uszodatömböt határoló utcákban forgalomcsillapító küszöbök épültek, és a teljes tömböt gyalogjárda fogja körbe. Az ünnepségen jelen voltak többek között Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hozzátartozói, Dr. Gyarmati Andrea, Gyarmati Eszter, Szilágyi Liliána és Hesz Máté, Kárpáti György, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő, Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ vezetője, Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok úszó, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Faragó Tamás és Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázók, valamint Pascale Andreani francia nagykövet. A szalagátvágásra rendhagyó módon került sor, ugyanis Gulyás Gergely és Varga Mihály miniszterek, Láng Zsolt polgármester, Gyarmati Dezső lányai és Andréani nagykövet asszony mellett az új létesítmény szakmai vezetői, a lakosság képviselői, és azoknak az intézményeknek a vezetői is a szalag mögé álltak, akiknek az uszoda elsősorban épült – , így Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó a Gyarmati Dezső Uszoda vezetője és lánya Flóra, aki édesanyjával együtt a 2019-es Magyar Parasport Napjának nagykövete is volt; Risztov Éva, olimpia bajnok úszó, a létesítmény úszásoktatásért felelős vezetője; Kovács István, a létesítmény vízilabda utánpótlás-nevelésért felelős vezetője; Becsey Péter, a II. Kerületi Sport Szabadidősport Nonprofit Kft. igazgatója; Dávid Cila és Eppel Barnabás II. kerületi korosztályos válogatott vízilabdázók; Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója,; Lányi Marietta, a Gyermekek Háza igazgatónője;, Csere István, az Ökumenikus Iskola igazgatója,; Bartusné Tóth Györgyi, a Kolozsvár utcai óvoda vezetője;, Sándorfi Rózsa, a Községház utcai óvoda vezetője,;. Joél Flouder, a Francia Iskola igazgatója,; Toldy-Schedel Emil, az uszoda orvosi rehabilitációs programját kidolgozó partnerszervezet, a Szent Ferenc Kórház igazgatója;,a pesthidegkúti civilek képviseletében pedig Bozzay Kató és Szilágyi Zsolt. A Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség küldöttjeként Keveházi László nyugalmazott esperes, a Pesthidegkúti Református Egyházközség képviseletében Nagy Dávid református lelkész, valamint a pesthidekúti katolikus egyházközségek nevében Esterházy László kanonok, a Máriaremetei Bazilika plébánosa mondott áldást, illetve szentelte fel a Gyarmati Dezső Uszodát.

Hivatkozások:

Magyar Nemzet

Magyar Hírlap

origo.hu

HírTV

PestiSrácok.hu

hiradó.hu

Nemzeti Sport

Ripost